2 fejezet

Sora és Yuri teljesen belefeledkeztek egymásba. Annyira, hogy a lány még azt is elfelejtette, hogy nincsenek egyedül. Szerelemmel és szenvedéllyel viszonozta a férfi csókjait, aki öt évvel idősebb nála.

°         Khm… - köszörülte meg a torkát tőlük nem messze Layla.

Sora és Yuri zavartan néztek a hang irányába, majd a lány mosolyogva és boldogságtól sugározva nézett a barátnőjére miközben lemászott a férfiról.

°         Bocsáss meg, Layla, de annyira boldog vagyok, hogy újra itt van.

°         Semmi baj. – majd Yurihoz fordult. – Örülők, hogy újra látlak.

°         Én is. – biccentett mosolyogva a lányra, s közben alaposan megnézte.

Bár Layla által ismerte meg Sorat, de titkon mindig is tetszett neki a lány. Aranyszőke haja, mely selymesen omlik a vállára, égkék szeme, magas és érzéki teste, melyet csak kiemelt a térdig érő feszes fekete nadrág, s a keresztpántos vajszínű top. De legjobban a titokzatossága vonzotta, mely szinte áradt egész lényéből. Ugyan szerette Sorát, ha ritkán is, de eszébe jutott, hogy mi lett volna, akkor, ha összejön Laylaval.

Közben a lány sem mulasztotta el végigmérni a férfit. S mint mindig most is megdobbant a szíve. Titkon szerelmes volt belé, de nem sajnálta Sorától a boldogságot, még ha ez azzal is jár, hogy ő boldogtalan lesz, mert Yuri nem viszonozza szerelmét. A barátnőjéért bármire képes lenne, mert ő mindennél és mindenkinél fontosabb az életében.

°         Sora – szólt a barátnőjéhez. – Holnap ebédeljünk együtt, jó?

°         Rendben.

°         Akkor holnap találkozunk. – majd egy-egy puszival köszönt el tőlük.

°         Szia. – köszöntek kórusban Soraék.

Miután Layla ott hagyta őket, Sora Yuri felé fordult.

°         Van kedved velem ebédelni?

°         Veled mindig. – mondta mosolyogva, majd megcsókolta.

°         Kocsival vagy? – kérdezte a lány, miután megszakították a csókot.

°         Igen, de majd ott találkozunk.

°         A szokott helyen? – a férfi csak bólintott, majd mindketten beszálltak a kocsijukba.

Nem sokkal később már az étteremben voltak, ahol gyakran megfordultak. Szerették ezt a helyet, mert meleg és barátságos hangulatot árasztott, finomabbnál finomabb ételekkel. S azért is, mert itt ismerkedtek meg, amikor Layla születésnapja volt.

Miután Yuri leültette Sorat az asztal ő is helyett foglalt vele szemben, majd rendeltek. Sokat beszélgettek, nevettek a közeledő versenyről, a férfi távol létéről és a jövőről. Mikor erre terelődött a szó Soranak eszébe jutott az, amiről délután beszélgettek Laylaval.

°         Yuri?

°         Igen?

°         Ma délután beszélgettünk Laylaval és… - majd nagy levegőt véve folytatta – azt hiszem eljött az ideje annak, hogy elmondjam a szüleimnek, hogy mi van kettőnk között. – mondta idegesen, de mosolyogva.

°         Biztos vagy benne? – kérdezte Yuri, s megfogta a lány kezét.

°         Igen. Bár félek apa reakciójától, de biztos vagyok abban, hogy veled szeretnék lenni. S már elég régóta együtt vagyunk ahhoz, hogy ők is tudjanak róla.

°         Ahogy akarod. – s próbálta megnyugtatni Sorát. – És mikor szeretnéd elmondani nekik?

°         Mit szólnál a holnap estéhez? Mondjuk egy vacsora keretében? 

°         Sajnos nem jó, mert a fiúkkal találkozom.

°         Akkor a szombat? – kérdezte reménykedve, melyre a férfi bólintott. – Azért tudunk holnap találkozni?

°         Sajnálom, de nem, mert sok dolgom van. – mondta sajnálattal a hangjában. – s megsimogatta a lány arcát, aki csalódottan, de mosolyogva csókolt bele a férfi tenyerébe.

Egyikük sem vette észre a férfit, aki tőlük nem messze ült egy lány társaságában, s a párt nézte, akik szerelmesen figyelték egymást. Egyáltalán nem törődött a vele szemben ülő lánnyal, aki megállás nélkül csacsogott. Csak Sorát nézte, akinek csilingelő nevetése zene volt füleinek.

Sora és Yuri ebéd után, mely akár korai vacsora is lehetett volna a férfi lakására mentek. Alig léptek be a lakásba, amikor egymásnak estek. Szinte letépték a másikról a ruhákat. Nem bírtak betelni egymással. Már semmi nem volt rajtuk, mikor a háló felé vették az irányt, de nem jutottak el odáig. A nappali szőnyegén kötöttek ki, s egy szenvedélyes és vad szeretkezéssel teli órát töltöttek együtt. Újra és újra egymáséi lettek. Az egész éjszakát együtt töltötték.

Sora másnap már korán reggel hazament, hogy lefürödjön, és a műjégpályára menjen, ahol újra átveheti a gyakorlatokat. Miután ezzel végzett lement az étkezőbe, ahol már a szülei is ott voltak

°         Jó reggelt! – köszöntötte a szüleit.

°         Jó reggelt! – mondták egyszerre.

°         Hol voltál az este? – kérdezte anyja.

°         Laylanál. – hazudta.

Tudta, hogy ha a szülei netán felhívnák a barátnőjét, akkor számíthat rá, mint mindig. Ezért nem aggódott amiatt, hogy esetleg kiderül a hazugsága. Bár lelkiismeret furdalása volt emiatt, de nem tehetett mást. Ugyan ideges volt a holnapi nap miatt, de boldog is volt, hogy attól a naptól kezdve már nem kell többet hazudnia nekik. 

°         S miért vagy ennyire boldog? – kérdezte az anyja, miután észrevette lánya boldogságtól csillogó szemét és ragyogó arcát.

Sora le sem tagadhatta volna, hogy mennyire örül annak, hogy vőlegénye végre itthon van. Legszívesebben már most elmondta volna a szüleinek az igazat annak ellenére, hogy félt az apja miatt. De nem tehette. Majd holnap. Holnap már mindent tudni fognak. S végre nyíltan szeretheti Yurit.

°         Titok. – mondta titokzatosan, majd folytatta, mikor látta szülei csodálkozó pillantását. – De holnap mindent megtudtok. Ígérem. – majd felállt az asztaltól és egy-egy csókot nyomott szülei arcára. – Most mennem kell. Sziasztok. – s elindult.

°         Sora! – szólította meg a lányt az apja, aki már az ajtónál állt.

°         Igen? – fordult vissza mosolyogva.

°         Este időben gyere haza, mert beszélnem kell veled.

°         Miről? – kérdezte kíváncsian.

°         Este mindent megtudsz. – felelte komolyan és titokzatosan.

°         Rendben. – egyezett bele. – Akkor megyek. Sziasztok.

°         Szia. – köszöntek egyszerre.

Sora boldogan dalolva vezetett az úton annak ellenére, hogy iszonyatos forgalom volt így korán reggel. De ez most nem zavarta nyugodtan haladt tovább miközben a vőlegényére gondolt. Pont akkor parkolt le, amikor egy éjfekete Ferrari hajtott be a parkolóba, s megállt a lány kocsija mellett, aki már az ajtón lépett be. Így nem vette észre, aki végigkísérte Sora érzéki és kecses járását.

Sora bement az öltözőbe, hogy átöltözzön. Ezúttal egy fekete térdig érő feszes nadrágot vett fel a hozzá illő szoknyával és ehhez egy mélyvörös toppot, mely tökéletesen kiemelte gömbölyded idomait. Közben végig Yurira és a holnapi napra gondolt. Már alig várta, hogy túl legyen rajta.

Annyira elmerült a gondolataiban, hogy amikor kilépett az öltözőből nem vette észre a férfit, aki pont akkor haladt el az ajtó előtt. Neki ütközve a férfinak elvesztette az egyensúlyát, s már felkészítette a testét a találkozásra a hideg márványkővel, amikor egy erős kart érzett a dereka köré fonódni ezzel megakadályozva, hogy elessen. Kinyitva a szemét a leghihetetlenebb füst szürke szemekkel találkozott, mely hűvös és rideg volt.

Úgy érezte, hogy ott helyben megfagy ettől a tekintettől, pedig e nélkül is hideg volt. Mégsem tudott elszakadni ezektől a szemektől, amely különös csillogásban ragyogott. Volt valami a férfi tekintetében, mely megbabonázta a lányt. A csillogás, melyet nem tudott hova tenni. A férfi is elmerült a lány meleg tekintetében, majd szeme lesiklott Sora kebleire, mely tökéletes rálátást engedett a férfinak. A szája kiszáradt, miközben eme csodás testrészt nézte. Alig tudott elszakadni róla, majd erőt véve magán újra Sora szemébe nézett, aki zavartan figyelte a férfit.

Már vagy öt perce állhattak így, amikor Sora végre magához térve megszólalt.

°         Elengedne? – kérdezte még mindig zavartan.

A férfi nem mondott semmit, csak elengedte a lányt, bár nehezére esett. Szívesen tartotta volna még így a karjaiban elveszve Sora meleg gesztenyebarna szemében.

°         Köszönöm. – mondta s végig a férfit nézte.

°         Legközelebb néz a lábad elé. – mondta ridegen, majd ott hagyta az elképedt és döbbent a lányt.

Sora földbe gyökerezett lábbal állt a folyosón és nézte a férfit. Mikor végül eltűnt a szeme elől tért magához döbbenetéből.

°         Hogy lehet valaki ennyire jóképű, de ilyen rideg? Mintha nem is lennének érzései. – motyogta halkan magának. – Érzéketlen tuskó.

A kezdeti jókedve elszállt a férfinak köszönhetőn, akit rögtön meg is pillantatott a jégen egy lány társaságában, aki önfeledten kacagott. Próbált tudomást sem venni róla. Odament Kaloshoz, aki már várta a lányt, s miután megbeszéltek mindent, hogy ma milyen lépéseket és forgásokat vegyenek át a pályára lépett, majd nekiállt gyakorolni.

A jégtánc, mint mindig most is feledtette vele azt, ami bántotta. Ilyenkor csak a táncra figyelt. Nem létezett más számára csak az érzései és fejében lejátszódó zene, melyet elképzelt az adott koreográfiához. Nem vette észre a körülötte lévő embereket, akik megbabonázva nézték a lány minden egyes mozdulatát, mely szenvedélyről és érzékiségről árulkodott.

Kora este már hazafelé tartott, s valahányszor Yurira gondolt, akaratlanul is a füst szürke szemek jutottak az eszébe. S ez idegesítette. Nem értette, hogy miért pont ő kúszik a fejébe. Hogy miért az ő tekintetét látja, s nem a vőlegényéét.

Mikor megérkezett a villájukhoz idegesen szállt ki a kocsiból, majd lépett be a házba. S szinte futva ment fel szobájába, hátha ezzel elűzheti a gonosz szellemeket, melyek azóta a pillanat óta üldözték mióta találkozott a férfival. Miután megfürdött felöltözött, majd lement az étkezőbe, ahol már csak rá vártak. Kedvetlenül köszönt nekik, mely a szüleinek is feltűnt, de nem tettek róla említést. Néma csendben fogyasztotta el a vacsorát. Még csak nem is hallotta, hogy miről folyik a társalgás. Csak akkor eszmélt föl, amikor már a dolgozószobában volt az édesapja társaságában, aki komolyan nézett a lányra. Tudta, hogy az, amit mondani készül a lánynak, feldühíti a lányát. De nem érdekelte.

°         Sora. – szólt neki, aki kedvetlenül nézett ki az ablakon és nézte a csillagokat.

°         Igen? – kérdezte egy cseppnyi érdeklődés nélkül.

°         Holnaphoz három hétre férjhez mész. – mondta határozottan.

°         Mi? – kérdezte döbbenten, miközben az apjára nézett.

°         Jól hallottad. Mához három hétre férjhez mész Leon Oswaldhoz. – erősítette meg előbbi kijelentését.

°         Soha! – kiabálta a lány. – Nem megyek hozzá egy vad idegenhez!

°         Már pedig nincs más választásod! Ha tetszik neked, ha nem férjhez mész Leon Oswaldhoz! – emelte meg ő is a hangját.

°         Soha! – üvöltötte most már torka szakadtából Sora. – Inkább meghalok, de soha és ezt jól jegyezd meg, soha nem megyek férjhez szerelem nélkül! – majd kirohant a szobából.

°         Sora! – kiabált az apja utána. – Azonnal gyere vissza! – de a lány már nem volt otthon.

Sora zaklatottan, idegesen és dühösen hagyta el a villát, majd pattant be a kocsiba.  Először Yurihoz akart menni, de eszébe jutott, hogy ő most nincs otthon. Felhívta a telefonján is, de a férfi ki volt kapcsolva. Egyre jobban eluralkodott rajta az idegesség és az elkeseredettség érzése. Majd eszébe jutott legjobb barátnője, Layla ezért megpróbálta őt felhívni, de meglepetésére most ő is ki volt kapcsolva. Erre még soha nem volt példa. Bármi bántott rá mindig számíthatott. Akár az éjszaka közepén is felhívhatta, de most vele sem tudott beszélni, sem az otthonit, sem a mobilját nem vette fel.

Végül úgy döntött, hogy elmegy a vőlegénye lakására. Tudta, hogy nem lesz otthon, de ez nem zavarta, mert volt kulcsa a lakáshoz. De inkább egyedül lesz, mint hogy visszamenjen a szüleihez. Nem akarta látni az apját. Dühős volt rá, azért amit mondott. Ezt soha nem fogja megbocsátani, hogy az apja akarata ellenére férjhez akarta adni egy olyan férfihoz, akit még csak nem is ismer.

A keze remegett az idegességtől és a dühtől mikor a kulcsot próbálta elővenni a táskájából a férfi lakása előtt. Végül nagy nehezen sikerült előbányásznia a kulcsot, mely a táska legalján volt, s azt követően kinyitotta az ajtó, majd belépett a lakásba. Meglepődött azon, amit látott, a helység enyhén meg volt világítva, amin azért is csodálkozott, mert Yuri híres volt a takarékosságról. Mindig mindent mániákusan ellenőrzött mielőtt elhagyta a lakást. Majd fülét furcsa hangok ütöttek meg, mely a hálószoba felől jött. Nem értette, hogy mi ez az egész. De a hangok félreérthetetlenek voltak számára. Rettegve, félelemmel a szívében közeledett az ajtó felől. Lassan nyitotta ki az ajtót, mikor odaért. S bár számított rá mégis megdöbbentette a látvány, mely fogadta…

Folyt.