14 fejezet

Megfordulva Leon aggódó tekintetével találkozott, aki egyben rémülten is nézett Sorara, mikor meglátta könnytől csillogó szemeit.

°         Mi a baj? – kérdezte aggódva Leon, miközben tett egy lépést a lány felé, hogy gyengéden megérintse az arcát.

Sora hátrálva húzódott el a férfi hűvös mégis gondoskodó kezétől. Leon megijedt, olyan haragot, gyűlöletet, de egyben szomorúságot is látott a lány szemében, amilyet még soha. Ugyan nem tudta, hogy mi történt az elmúlt percekben, de olyan rémület uralkodott el rajta, mely satuba szorította a szívét. A félelem elemi erővel zúdult Leonra, aki nem tudta, hogy mit tehetne.

°         Sora! – tett felé egy újabb lépést, kezét is előrenyújtva. – Mi tör… - de ekkor olyasmi történt, amire még ő maga sem számított. Sora felpofozta, de olyan erővel, mely még a lányt is meglepte.

°         Gyűlöllek! – kiabálta magánkívül Sora. A harag, a csalódottság, a fájdalom és a düh egyre jobban a hatalmába kerítette. Nem tudta türtőztetni magát. Fülében egyre csak visszhangzott Jessica mondata. – Teljes szívemből gyűlöllek Leon Oswald. – Ne közelíts! – kiabált továbbra is, mikor Leon megkísérelte még egyszer megközelíteni Sorat.

°         De Sora, mi… - kérdezte volna újra kétségbeesetten Leon, de a lány nem hagyta szóhoz jutni.

°         Soha többet nem akarlak látni! – mondta gyűlölettel teli hangon. – Soha! – s már rohant is volna el, de ekkor beleütközött Jessicaba, aki David társaságában rohant ki az ordibálásra.

°         Valami baj van? – kérdezte aggódva barátnőjét, mikor meglátta Sora könnytől csillogó szemeit, majd csak döbbenten nézett a lány távolodó alakja után, aki zokogva rohant el. – Mi… mi történt? – kérdezte zavartan Leont.

°         Nem tudom. – válaszolta a férfi elkeseredetten. – Reggel még semmi baja nem volt. De amikor megérkeztem pár perccel ezelőtt, akkor már sírt. Azt mondta… azt mondta, hogy soha többet nem akar látni, hogy… hogy gyűlöl. – mondta maga elé meredve. S a szavak, melyek a lány ajkait hagyták el gyűlölettel összetörte a férfi szívét.

°         Mióta állhatott itt? – kérdezte gyanakodva David.

°         Nem tudom. – válaszolta Leon. – Miért?

°         Azt hiszem, hogy tudom, hogy mi a baja Soranak. – mondta bűntudatosan.

°         Mi? – kérdezte egyszerre Leon és Jessica.

°         Szerintem mindent hallott azzal kapcsolatban, amiről a teremben beszélgettünk. – fordult nővéréhez.

°         Mégis miről beszélgettetek? – kérdezte megemelve a hangját Leon, mert már ő is sejtette, hogy miről van szó.

A kérdést néhány percnyi csend követte. Sem Jessica, sem pedig David nem mert megszólalni, mikor észrevették Leon dühtől haragos tekintetét.

°         Válaszoljatok! – kiabált most már rájuk a férfi magából kikelve.

°         A terhességemről. – szólalt meg végül Jessica bűntudatosan, s nem mert Leon szemébe nézni.

Leon a dühtől és kétségbeeséstől remegve ragadta meg a nő karját, aki megrémült Leon tekintetétől. Egyikük sem vette észre a lassan közeledő artistákat, akik döbbenten figyelték a jelenetet.

°         Világosan megmondtam, hogy Sora nem tudhatja meg! – rázta egyre nagyobb erővel a nőt, aki már zokogott félelmében.

°         Leon! – kiabált rá David. – Azonnal engedd el! – s megpróbálta elráncigálni a férfit a nővére közeléből. Leon elengedte Jessicat, s elindult Sorahoz, hogy mielőbb tisztázhassák a dolgokat.

Leon úgy futott Sora háza felé mintha valaki kergetné. Nem foglalkozott a fiatal artistákkal, akik döbbenten néztek utána, a szitkozódó kiáltásokkal mikor valakit kis híján fellökött sietségében. Csak Sora számított neki. Senki más.

Mikor odaért, egy pillanatra megállt, hogy valamelyest lehiggadjon, majd megpróbált benyitni, de az ajtó zárva volt. Hallotta a bentről kiszűrődő zajt, mintha valaki össze-vissza pakolászna. A kétségbeesés, melyet sikerült legyőznie újult erővel tört rá. Elővéve a zsebében lévő kulcsot, melyet még este kapott a lánytól kinyitotta az ajtót és belépett.  A szíve kihagyott egy ütemet a szeme elé táruló látványtól. A nappaliban az egyik bőröndje hevert, melybe kapkodva lettek berámolva a ruhái, ezért nem lehetett rendesen becsukni.

Sehol nem látta Sorat, de ekkor hangokat hallott, mely a hálószoba felől jött. Lassú és nehéz léptekkel közeledett, miközben úgy érezte, hogy a szívére egy ólom nehezedik, mely egyre jobban összepréseli. Mikor odaért Sorat látta, aki sietősen pakolja a ruháit hol az egyik, hol pedig a másik bőröndjébe. A látványtól a földbe gyökerezett a lába. Meg akart szólalni, de nem tudott, mintha elvágták volna a hangját, valahányszor kinyitotta. Csak tátogni tudott. Végül erőt véve magán megszólalt.

°         Sora! – mondta halk és rekedtes hangon.

A lány megdermedt, mikor meghallotta a férfi hangját, majd olyan lassan, mintha az ember egy lassított felvételt nézne megfordult. Leon szíve még jobban összeszorult, mikor meglátta Sora könnytől csillogó arcát és szemét.

°         Sora! – közeledett lassan a lány felé, aki ismét a ruháit kezdte el pakolni. – Hallgass meg, kérlek!

°         Nem… nem va… vagyok kíváncsi a magya… magyarázatodra. – csuklott el Sora hangja a visszafojtott zokogástól. Minden erejével azon volt, hogy ne sírja el magát Leon előtt, aki kitartóan lépkedett felé.

°         Sora! – ragadt meg a karját. – Kérlek, hallgass meg! – könyörgött a férfi.

°         Hazudtál nekem! – ordította Leon arcába, miközben sikeresen kitépte magát a karjai közül. – Azt hittem megbízhatom benned. De te becsaptál engem. – s arcán némán potyogtak könnyei.

°         Meg is bízhatsz bennem, és nem hazudtam neked. Csak… csak nem tudtam, hogy mondhatnám el neked. – s próbálta visszaszerezni lélekjelenlétét, ami nehezen, de sikerült is. Már látta Sora tekintetében, hogy most még biztosan nem fogja neki megbocsátani. De elhatározta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaszerezze a lány bizalmát.

°         Ezért úgy döntöttél, hogy eltitkolod. Eltitkolsz előlem egy ilyen fontos dolgot. Egy olyan dolgot, mely az egész életedre kihat. – kiabálta a lány. – Az én életemről már nem is beszélve.

°         Nem mertem elmondani neked, mert attól féltem, hogy elhagysz. – s újra elhatalmasodott rajta a félelem és kétségbeesés. A magabiztosság, melyet alig néhány perce visszaszerzett újból eltűnt, mintha elszívták volna. – Nem akarlak elveszíteni, Sora. – s megpróbálta magához ölelni a lányt, de ő ellökte magától.

°         Ezzel már elkéstél Leon Oswald. Már elveszítettél. – mondta ki kegyetlenül. – Nem fogom hagyni, hogy elhagyd Jessicat. Pont most, amikor a legnagyobb szüksége lenne rád. Most, amikor kiderült, hogy gyermeket vár tőled.

°         Nem fogok visszamenni hozzá csak azért, mert terhes. – emelte meg a hangját Leon is.

°         Hogy lehetsz ennyire szívtelen? – kérdezte elhűlve a férfi előbbi kijelentése miatt. – Nem hagyhatod magára!

°         Nem hagyom magára, de nem is megyek vissza hozzá. – kiabált most már Leon is.

°         És ha én lennék terhes? Engem is elhagynál?

°         Tessék? – kérdezte döbbenten.

°         Engem is elhagynál, ha terhes lennék? – tette fel újra a kérdését.

°         Terhes vagy? – kérdezte továbbra is döbbenten.

°         Válaszolj a kérdésem!

°         Nem! Nem hagynálak el, mert Jessicaval ellentétben téged szeretlek. – majd megragadta a lány karját. – Most pedig te válaszolj! Terhes vagy? – kérdezte halk hangon, melyben Sora legnagyobb döbbenetére a remény apró szikrája is kivehető volt.

°         Nem. Nem vagyok terhes. – mondta halkan némi csend után. – Most pedig pakold össze a maradék holmidat és hagyd el a házat!

°         De Sora… kérlek…

°         Nem, Leon. Köztünk mindennek vége. Nem fogom elvenni egy gyermektől az apját. Jessicanak is szüksége van rád. S ha ez még nem volna elég, nem tudom megbocsátani neked, hogy eltitkoltad előlem ezt a fontos dolgot. – mondta halkan és szomorúan, miközben lassan lefejtette magáról a férfi kezeit. – Nem akarlak itt találni mire visszajövők! – mondta határozottan, s kifele indult, de Leon halk és határozott hangja megállította.

°         Rendben van Sora. Most elmegyek. De mondok neked valamit, s ezt jól jegyezd meg: nem megyek vissza Jessicahoz. A gyerekről gondoskodni fogok, de nem megyek vissza hozzá. S mindent megteszek annak érdekében, hogy visszaszerezzelek. Előbb vagy utóbb, de újra együtt leszünk. Ezt megígérem.

Sora nem mondott semmit erre, csak halk, de határozott léptekkel elhagyta a házat. A tengerpartra ment, miközben némán zokogott az elvesztett szerelméért. A szerelemért, mely itt talált meg, Leon mellett. A férfi mellett, aki mindennél és mindenkinél fontosabb volt számára. Soha nem érzett boldogságot talált mellette, melyet most egy csapásra el is vesztett. Úgy érezte, hogy egy világ omlott össze benne. Nem tudta, hogy hogy fogja kibírni a következő hónapokat, de tudta, hogy muszáj lesz, mert nincs más választása.

Kész kínszenvedés volt számukra az elkövetkező hetek, melyek a gyakorlás jegyében teltek. S bár a mutatványok tökéletesek voltak, mégsem volt az igazi. Mert hiányzott belőle valami… a szenvedély… a szenvedély hiányzott belőlük. Valahányszor az erotikus jeleneteket próbálták a vágy elemi erővel tört rájuk, de a feszült légkör, melyet ketten okoztak beárnyékolta azt. Vészesen közeledett a premier napja, de a mutatvány ebből a szempontból még mindig nem volt tökéletes.

Ezt mindenki észrevette. S ezért rendszeresen faggatták is őket, hogy rájöjjenek a probléma okára, de egyikük sem mondott semmit. George magán kívül ordítozott, miközben a haját tépkedte idegességében. Senki nem tudta, hogy mi történt kettejük között csak a feszültséget érezték. Kivéve Jessica és David.

Leon az elmúlt hetekben mindent elkövetett annak érdekében, hogy visszaszerezze Sorat. Virágokat, ajándékokat vett neki. A lány mégsem adta be a derekát. Többször próbált beszélni vele, hasztalan, mert Sora mindannyiszor félbeszakította a munkára hivatkozva.

Sora most is, mint mindig az elmúlt hetekben a tengerparton sétált késő este és Leonra gondolt. Az együtt eltöltött szép pillanatokra, mely ugyan rövid volt, de annál szebb. Egy értékes ajándék volt a számára.

Már éjfél is elmúlt, mikor úgy döntött, hogy hazamegy. Lassan sétált a háza felé mélyen a gondolataiba merülve, majd lassan benyitott, mikor hazaért. Feloltva a lámpát a konyhába lépett, hogy egy jó forró teát készítsen magának. S amikor ezzel is elkészült bement a nappaliba. Ijedtében ugrott egyet, mikor felpillantva olyasvalakit látott, akire nem számított.

°         Te hogy kerülsz ide? – kérdezte kezét szívére téve, mely hevesen vert az iménti ijedtség miatt és egyben csodálkozva is.

Folyt.